Miért keverjük ezt a két betegséget?
A tévesztés oka egyrészt nyelvi eredetű lehet, a tüdő és a mellkas szó laikus használatban körülbelül ugyanazt jelentheti sok ember számára. A következő ok anatómiai, a legtöbb ember – érthető módon – nincs tisztában azzal, hogy a tüdőnek és a mellkasnak mi a viszonya egymással. Emellett a hasonló tünetek is ludasak lehetnek abban, hogy keverjük a két betegséget.
Mi a fő különbség kettőjük között?
A tüdővizenyő, más néven tüdőödéma és a mellűri folyadékgyülem között a legnagyobb különbség az, hogy hol található a problémát okozó folyadék. A tüdővizenyő a tüdőn belül jelenik, a mellkasi folyadékgyülem pedig a tüdő és a mellkasfal belső felszíne között alakulhat ki. Nagyon egyszerűen kifejezhető a különbség, ha a tüdőt egy lufiként képzeljük el, az ezt tartalmazó mellkast pedig egy vödörként. Ha a víz a lufiban van, az a tüdővizenyő, ha pedig a vödörben, az a mellűri folyadékgyülem.
A tünetek alapján hogyan lehet megkülönböztetni egymástól?
Ahogy a két megbetegedés viszonya kapcsán már jeleztem, a tünetek alapján nehéz megkülönböztetni a tüdőödémát és a mellűri folyadékgyülemet. A beteg mind a két esetben arra fog panaszkodni, hogy nehezen kap levegőt. Először csak terhelésre, lépcsőzés, futás esetén érzi, hogy nincs elég levegője, de később a fulladásos tünet normál állapotban is jelentkezik. Tünetileg azért vannak árulkodó jellegzetességek. A tüdővizenyő esetében híg, habos köpete van a betegnek köhögés után, míg a mellűri folyadékgyülem esetében ez nem jelenik meg.
Hol és hogyan lehet megtudni, melyik betegségben szenvedünk?
Ha valakinél nagyon hirtelen alakulnak ki ezek a fulladásos tünetek, akkor általában sürgősségi osztályra kerül a beteg, ahol van lehetőség röntgenre és ultrahangra is. Ha már korai stádiumban felmerül a betegben, hogy orvoshoz forduljon, akkor általában járóbeteg kivizsgálás keretén belül tüdőgyógyászatra kap beutalót a beteg, és ott kezdődik meg a kezelés. A betegség meghatározása diagnosztika révén történik. Több képalkotási módszer is alkalmas erre. A mellkasröntgen például már ad egy jó kiindulási alapot, mert a felvételről kiderül, hogy tüdővizenyőről vagy mellkasi folyadékgyülemről van szó. A másik nagyon hatékony módszer, amely gyors és nem jár sugárterheléssel, az a mellkasi ultrahang, amelyen nagyon jól látszik, hogy a mellkasfalon és a tüdőn lévő két mellhártyalemez összeér-e? Ha összeér, akkor inkább a tüdővizenyő az esélyes, ha pedig nem, akkor a mellkasi folyadékgyülem is nagyon szépen látható ezeken a felvételeken.
Igaz, hogy a tüdővizenyő okozhat mellűri folyadékgyülemet?
Igen, igaz, a tüdővizenyő okozhat mellkasi folyadékgyülemet. A tüdőnek van egy ugyanis egy védekezési mechanizmusa, melynek során a saját nyirokerein keresztül a mellüregbe próbálja eltávolítani a folyadékot, hogy javítsa az oxigénfelvételt. Ezért súlyos tüdővizenyő kialakulásakor a víz a mellkasban is megjelenhet. A tüdővizenyőt általában vissza lehet fordítani gyógyszeres kezeléssel, így, ha az alapbetegség megszűnik, a következmény is egy idő után megoldódik. Abban az esetben, ha a gyógyszeres kezelés alatt a mellkasi folyadékgyülem fulladásos tünetek megjelennek, csapolással enyhítjük a beteg panaszait.
Mi áll a tüdővizenyő kialakulása mögött?
A tüdővizenyőnek nagyon sok oka lehet, a leggyakoribb a szívelégtelenség. A jobb szívfél felelős azért, hogy átpumpálja a vért a tüdőn, a bal szívfél pedig, hogy elpumpálja a vért a tüdőből. Ha a szív, pontosabban a bal szívfél valamilyen okból nem alkalmas arra, hogy a megfelelő dinamikával keringesse a vért, akkor ez a vér a tüdőben el kezd pangani, a kis erek falán keresztül kilép a tüdőszövetek közé. A kilépő folyadék rontja az oxigéncserét, ami fulladásos panaszok kialakulásához vezet. A tüdővizenyő a legtöbbször ismert szívbetegeknél alakul ki, de olyan is előfordulhat, hogy a tüdővizenyő kialakulása mutat rá a szívelégtelenségre.
Ehhez képest hogyan lehet leírni a mellkasi folyadékgyülemet?
A mellkasi folyadékgyülem kialakulása mögött alapvetően két ok húzódhat meg. A mellhártya megbetegedése esetén ez a szerv túl sok folyadékot termel, ami a mellkasfal belső része és a tüdő külső felszíne közötti térben felgyülemlik. A másik jellemző ok, ha valamilyen szisztémás, tehát az egész szervrendszert érintő megbetegedés következményeként alakul ki mellkasi folyadékgyülem, avagy orvosi kifejezéssel élve, pleurális effúzió. A szívelégtelenségről már volt szó, de ilyen szisztémás betegség lehet a vese- és májelégtelenség, de még alultápláltsággal járó fehérje hiány is. A mellhártyát egyébként úgy kell el elképzelni, mint egy szűrőt. Ha ez a szűrő lesz beteg, hibás, a rajta lévő lyukacskák nagyobbak lesznek, és a folyadék így át tud szökni. Ha nem a mellhártya beteg, akkor a mellűri folyadékgyülem úgy alakul ki, hogy az érpályában felhígult vér könnyebben tud átjutni a szűrőn.
Hogyan történik a két betegség kezelése?
A tüdővizenyő kezelése vízhajtókkal történik, tehát általában gyógyszeres terápia társul hozzá. Emellett létezik egy úgynevezett pozitív nyomású lélegeztetés, amivel helyre állítható a felborult keringési egyensúly. A mellkasi folyadékgyülem esetén pedig alapvetően a csapolásos, csövezéses technikák a bevett kezelési protokoll. A mellhártya daganatos megbetegedés esetén egy mellhártya ragasztásos eljárást alkalmazunk. Ennek során kémiai úton gyulladást idézünk elő, aminek hatására a tüdőfelszín kitapad a mellkashoz és ezzel megakadályozzuk a folyadék újra termelődését. Ezt a beavatkozást minden tüdőgyógyászaton elvégzik rutinszerűen. A nem mellhártya eredetű folyadékok esetében több más megoldás közül választhatunk, amik között van egy Magyarországon teljesen új, úgynevezett tartós katéteres beültetés is. Ez főleg akkor nagy segítség, ha egy vese- vagy egy krónikus szívelégtelenség esetén olyan sok folyadék termelődik, amit nem lehet tapasztással megoldani, akkor a folyamatos, otthoni folyadékleengedés jó megoldás lehet.
Önnek mi a véleménye a tartós katéterről, milyen jövőt lát ennek Magyarországon?
Hazánkban nem egy elterjedt technika még, de különböző nemzetközi konferenciákon én is sokszor találkoztam már ezzel a megoldással. Én azt gondolom, az állandó katéter behelyezése nem jelent nagy kihívást orvos-szakmailag, könnyen tanulható, ambuláns körülmények között megoldható. Ehhez képest a szakmai protokoll a rendszeres kórházi csapolást kezeli evidenciaként. Talán, ha majd egyre több orvos megismerkedik Magyarországon ezzel a technológiával, létrejön valamilyen tartós katéter centrum, változhat ez a helyzet, és a társadalombiztosítás is a támogatott kezelési formák közé sorolhatja ezt a palliatív kezelési formát.