Május 8 – a petefészekrák világnapja
A nőgyógyászati daganatos megbetegedések fajtáiról, kezelési lehetőségeiről, és az ezekhez kapcsolódó palliatív módszerekről dr. Pete Imrével, az Országos Onkológiai Intézet Nőgyógyászati Osztályának főorvosával beszélgettünk.
Milyen megbetegedések tartoznak a nőgyógyászati daganatos esetek közé?
A leggyakrabban előforduló nőgyógyászati daganatos megbetegedések közé tartozik a méhtestrák, a petefészekrák, a méhnyak rosszindulatú elváltozásai, és ezekhez társulnak még, igaz jelentősen ritkább előfordulási aránnyal, a szeméremtest daganatai. Érdekes tény, hogy bár a közgondolkodásban a nőiség egyik legmeghatározóbb eleme a női mell, az itt kialakuló daganatos elváltozásokkal nem a nőgyógyász szakma foglalkozik, sebészi ellátásuk a szakmai protokoll és a magyarországi szabályok szerint sebészi feladatkörbe tartoznak.
Az elmúlt évtizedekben milyen előrelépések történtek a nőgyógyászati daganatos betegségek kezelésében?
Ha azt vizsgáljuk, hogy az egyes daganatos megbetegedések kezelése kapcsán van-e előrelépés a múlthoz képest, akkor azt mondhatjuk, igen. Az elmúlt évtizedekben nagyon sok minden megváltozott. Ha csak a saját praxisomból indulok ki, azt látom, hogy például a petefészek-daganatos betegség esetében, míg a pályám elején a várható túlélés néhány hónapra, egy-két évre volt tehető, a jelenleg rendelkezésre álló kezelési módszerekkel a betegek túlélési ideje években mérhető.
Mi változott a petefészekrák kezelése kapcsán?
A petefészek-daganat egy rendkívül alattomos betegség. Mivel nincsenek korai tünetei, ezért az esetek közel háromnegyed részében előrehaladott stádiumban kerül csak felismerésre. Ugyanakkor a jelenleg rendelkezésre álló kezelési módszerekkel ma már az előrehaladott stádiumban felfedezett petefészek-daganatok esetében is jó túlélési eredmények érhetők el, a petefészekrák krónikus betegségnek tekinthető, ami azt jelenti, hogy a műtétek, a kemoterápiás kezelések alkalmazásával a betegek élethosszát akár 8-10 évvel is meghosszabbíthatjuk. A korai stádiumban megkezdett kezelés pedig akár a teljes gyógyulás lehetőségét is magában hordozza. A fiatal nők esetében természetes igényként merül fel, hogy a gyógyulás követően képesek legyenek a fertilitásukat megtartani, azaz gyermeket vállalhassanak. Ez ma már, korai stádiumban, a szakma által vállalható igény. Saját praxisomban is több olyan páciens gyermekének a fényképét őrzöm, akiknek édesanyját az intézetünkben sikerült eredményesen kezelni. Ezekre az újszülött fotókra nagyon büszkék vagyunk.
Milyen változások történtek a többi daganatos nőgyógyászati megbetegedés területén?
A méhnyakrák leggyakrabban a fiatal nők körében fordul elő. Amíg korábban ennek a betegségnek az elsődleges kezelési formája a sugárkezelés volt, a 90-es évektől kezdve a sebészet lépett az első helyre. A radikális sebészi beavatkozás révén nemcsak a daganat, hanem a környezeti nyirokcsomók is eltávolításra kerülnek. A műtéti preparátumok patológiai feldolgozása során olyan információkhoz jutunk, amely a beteg későbbi kezelését nagymértékben segíti, például az utókezelés szükségességét és formáját is meghatározzák. A méhtestrákos betegek esetében nagy változás a múlthoz képest nem következett be. Ennek oka, hogy a betegek régen és ma is elég korán jelentkeznek a kezelésre (a betegek 75-80%-ánál a betegség egyes stádiumban kerül felfedezésre). A betegség jelentkezése, a vérzési rendellenesség olyan tünet, amit általában az orvoskollégák komolyan vesznek, és a szövettani vizsgálattal erősítik meg a betegség jelenlétét, aminek alapján a betegség kezelése azonnal elkezdhető. A méhtestrákos megbetegedések esetében is az elsődleges kezelési forma a sebészi beavatkozás, illetve az ennek révén kapott patológiai feldolgozásból kinyert információk alapján lefolytatott utókezelés. Nagyon jó hír, hogy a méhtestrákos betegek 90%-a teljes mértékben meggyógyul. Talán egy jelentős változást mégis meg lehet említeni. Míg régebben a sebészi kezelés előtt rutinszerűen alkalmaztunk sugárkezelést, ez ma már nem tartozik a korszerű kezelési eljárások közé.
Milyen másodlagos betegségek fordulnak elő leggyakrabban a daganatos nőgyógyászati megbetegedések esetében, és milyen palliatív módszereket ismerünk ezek kezelésére?
Palliációról akkor beszélünk, amikor már nem a daganatos betegség kezelése, hanem a daganatos betegség által okozott elváltozások (panaszok) kezelése, a beteg életminőségének javítása a cél. Függetlenül attól, hogy milyen daganatos megbetegedéssel állunk szemben, lehet az egy kiújult méhnyak-, illetve méhtestrák, vagy kiújult petefészek-daganat, a daganat növekedése, környezetre terjedése miatt kialakult térszűkítő folyamatokkal, illetve ezek által okozott kompressziós panaszokkal kell számolnunk. A méhnyakrák esetében a térszűkítés elsősorban a húgyelvezető-csatornákat érintheti, aminek következtében vizeletelvezetési, vagy veseműködési zavarok léphetnek fel. Ilyenkor a veseműködés fenntartása érdekében a bőrön keresztül csöveket vezetünk a vesemedencébe, vagy esetenként a vizeletelvezető csatornába és a vizeletelválasztást ezen keresztül biztosítjuk. A sikeres beavatkozás révén a beteg laborparamétereiben olyan mértékű javulás következhet be, hogy palliatív céllal kemoterápiás kezelést is alkalmazhatunk. A térszűkítés körébe tartozik a belek érintettsége is. Méhnyakrák, de leginkább petefészekrák esetében fordulhat elő, hogy a növekvő daganat a bélrendszert olyan szinten érinti, hogy annak elzáródása fenyeget. Ilyenkor a cél az, hogy a bél folytonosságát biztosítsuk. Vannak olyan esetek, amikor az érintett bélszakasz eltávolítása és a bélvégek egyesítése kevés, és a székletelvezetést a hasfalon keresztül kell megoldani.
Milyen más mellékbetegségek jellemzőek még?
A nőgyógyászati daganatos praxisban elsősorban a petefészek-daganatos betegek esetében találkozhatunk a hasvíz, azaz az ascites kialakulásával. Ennek magyarázata, hogy a daganatos sejtek szétszóródnak a hasüregben, megtelepszenek a hashártyán. A daganatos sejtek a szervezetben megtelepedve gyorsan igyekeznek megteremteni a túlélésükhöz szükséges mikrokörnyezetüket, vérellátásukat. Ez a rendszer általában nem tökéletes, ezért az erek fala áteresztővé válhat, a vérben keringő folyadék átjuthat ezeknek a sebtében kialakult ereknek a falán, és bekerülhet a hasüregbe, itt felhalmozódhat és hasvíz formájában jelentkezhet. A betegség során a hashártyán, a belek és a máj felszínén, illetve a rekeszkupolában jelennek meg a leggyakrabban a daganatos sejtek, ott megtelepszenek, vastag tumoros felrakódásokat hozhatnak létre, de a daganatos sejtek átjuthatnak a rekesz szerkezetén, bekerülhetnek a mellüregbe is, és ugyanúgy, mint a hasüregben, kialakíthatják a mellkasi folyadékgyülemet.
Az alapbetegség kezelésével ezek a mellékbetegségek is megszűnnek?
Igen, abban az esetben, ha a daganat reagál például a kemoterápiás kezelésre, akkor az ascites képződés látványosan csökkenhet. A petefészek-daganatok egyik sajnálatos tulajdonsága azonban, hogy sok esetben kiújulnak. Recidiva, azaz visszaesés esetén ismételt kemoterápiás kezelés következhet. Ezek a kezelések gátolják ugyan az ascites kialakulását, de a betegség lefolyása eljuthat odáig, hogy már nem tudunk megfelelő kemoterápiás kezelést alkalmazni, és ezáltal a hasvíz olyan formában és mennyiségben halmozódik fel, hogy azzal terápiásan már nem tudunk megbirkózni. Ilyen esetben már csak arra van lehetőség, hogy a hasvizet újra és újra lecsapoljuk.
A hasvíz és a mellkasi folyadékgyülem kezelése kapcsán van más ismert megoldás?
Rutineljárás keretében Magyarországon az egészségügyi intézmények mellkas- és hascsapolást végeznek. Ezt az Országos Onkológiai Intézetben is elvégezzük. Kísérleti jelleggel elindult egy olyan program, amelynek során a nőgyógyászati daganatos megbetegedésekkel, főleg a visszatérő petefészek-daganattal küzdő betegek tartós katéter beültetésen estek át. Ennek a megoldásnak az a nagyon pozitív hozadéka, hogy a beteg a felhalmozódó hasivizet otthon, magának is le tudja csapolni, és ezáltal megszűnik az akár hetente esedékes kórházlátogatás kényszere. A tartóskatéter-beültetés tehát adott esetben hatékony palliatív kezelési forma lehet a betegek számára.
